Elégedett vásárlóink
  • Sajnos nem engedhetek meg magamnak egy drága fogpótlást, így ez az ideiglenes foghíd jó szolgálatot tesz. Hamarosan a fiamék esküvőjére megyek, ott biztosan rajtam lesz a Snap-On-Smile. Tényleg kényelmes, esztétikus, hasznos eszköz.

    Závodi Jánosné – Pécs

  • Egy korábban letört fog miatt az utóbbi időben már nem szívesen mosolyogtam. A Snap-On-Smile-lal ismét bátran tudok nevetni, nagyszerű érzés. Tényleg természetes hatást nyújt, jól használható.

    Maklár Zsolt – Tapolca

  • Később majd szeretnék tartós műfogsort, ez az eszköz jó módszer arra, hogy megszokjam az érzetét. Tényleg csak pár perc kell, és már fel is lehet helyezni. Már ettem és ittam is benne, de egyáltalán nem zavart.

    Farkas Irma – Lovasberény

  • Amilyen horribilis áruk van a fogpótlásoknak, úgy gondoltam, kipróbálom a Snap-On-Smile fogtakarást. Ahogy írták, meleg vízbe tettem, majd formáztam. Szuperül illeszkedik a felső fogaimra, szép mosolyt kaptam tőle.

    Hutás Klára – Budapest

  • Gyerekkorom óta maradt pár ferdén álló fogam, melyeket tökéletesen el tudok fedni ezzel a foghíddal. Tartottam attól, hogy nehézkes lesz majd feltenni, de minden simán ment. Sokat javít a megjelenésemen, hálás vagyok, hogy ajánlották!

    Tomán Csaba – Füzesabony

  • Sajnos még nem tudtam összegyűjteni egy tartós műfogsor árát, addig is megfelelő átmeneti megoldás ez a foghíd. Szerencsére rendkívül kényelmes, nem nyomja egyáltalán az ínyemet. Behelyezni és kivenni is könnyű volt, beszélni is jól tudok vele.

    Kollár Ferencné – Nádudvar